Az online átállás járványa
A koronavírus okozta első sokk lassan távozóban van, látszólag minden visszatér a régi kerékvágásba. A gazdasági átalakulás azonban, amit nem is a vírus, hanem inkább maga a lockdown okozott, még csak most kezd kibontakozni teljes valójában. Elképesztő recesszió indult útjára ugyanis a színfalak mögött, melynek látható jelei csak hetek, hónapok elmúltával mutatják majd meg magukat.
Az oxigénhiány, amit a gazdaság elszenvedett, olyasmi, mint az agy vérellátásának zavara: a tragédia időpontjában még nem lehet tudni, mekkora terület maradt keringés nélkül, és ezáltal milyen veszteséggel számolhat a beteg. Hetekbe telik, amíg fény derül az elszenvedett sérülés mértékére.
Amikor a lezárások alatt arról beszéltünk, hogy „gazdaság”, a legtöbbeknek egy arctalan, embertelen pénzköteg és a tőzsde jutott eszébe, a gigaprofitot halmozó cégek birodalma. Mindeközben a valóság az, hogy a gazdaság válsága mögött nem az idén pár millióval kevesebb profitot elkönyvelő milliárdosok, hanem rommá tört egzisztenciák, sorsok és álmok, hullafáradt, kimerült és kétségbeesett embertömegek állnak. A tönkrement egyének szövedékéből pedig térdre hullott társadalmak képe rajzolódik ki.
Kevésbé stabil társadalmi berendezkedésű, Európán kívüli országokban pedig még tragikusabb lehet a helyzet: polgárháborús állapotok és tömeges éhezés, korrupció, társadalmi anómia, ennek következményeként pedig totális összeomlás fenyegeti őket.
A kérdés most az, hogy meddig tart ez az állapot, meddig lehet egyáltalán bírni az egyensúlyozást a lezárás és a nyitás közt, és mire kell, mire érdemes most vállalkozóként berendezkedni?
A fogyasztói szokásokat drasztikusan átalakította a járvány. Annak nem kellett bezárnia, illetve az szenvedte el a legkisebb kiesést, aki időben kapcsolt, hogy most ki kell lépnie a komfortzónájából és alaposan át kell alakítania az üzleti modelljét.
Már a válság elején látszott, hogy például a vendéglátóipari egységekben való tartózkodás tilalmával nagyon erős krízisbe jutott éttermeknek érdemes bezárás helyett elvitelre főzni és menüztetni. Ebben a versenyben az szerzett elévülhetetlen előnyt, aki időben lépett. Sokan választották azonban az egyszerűbbnek tűnő utat, az 1-2 hónapra történő teljes leállást, és akkor ők még nem tudták, hogy a változás nem pár hónapra, hanem örökre szól majd.
A járványhelyzet elmúlik, de az új korszak, amit előidézett, velünk marad. Az attitűd, ami alatta kialakult, nem változik vissza a COVID előtti állapotba, hiszen természetes lineáris fejlődés következménye. Évek óta hódít egyre nagyobb területet magának az online kereskedelem, most mégis turbó fokozatba kapcsolt a fejlődése.
Azok a vásárlói rétegek, akik eddig jellemzően a fizikai árubeszerzést preferálták, most veszélyeztetettségük miatt rendelni kényszerültek. Eddig azt gondolták, sok energiába kerül és bonyolult megtanulni a folyamatot, de most már tudják, hogy képesek rá, és megismerkedtek azzal a kényelemmel is, ami a házhoz szállítás privilégiuma a piacon cipekedés helyett. Ezek a vásárlók valószínűleg ugyanúgy szívesen eljárnak majd a piacra, de már nem azért, hogy a teljes árukészletüket beszerezzék, hanem a szociális élmény és a hangulat miatt, amit megszoktak, amit szeretnek.
Az idősebb korosztályon kívül az aktív korú populáció az online vásárlást kevésbé preferáló része is kilépett a komfortzónájából, és szembesült azzal, hogy például a rendelt zöldség és gyümölcs is lehet olyan magas minőségű, mintha maga válogatta volna ki a piaci árus standjáról a mosolygós almát, vagy a ropogós zöldpaprikát.
Sok éve már, hogy Magyarországon próbálkoznak a cégek házhoz szállítással pl. zöldség-gyümölcs, hentes- vagy pékáru esetében, vagy online szolgáltatásokkal, mint a nyelvóra vagy az edzés, a tanácsadás, a bizalmatlanság és az ilyen irányú tradíció pozitív élményeinek hiányában viszont mindeddig nem sikerült az áttörés, amit a kényszeres bezártság és a házhoz szállításnak, online szolgáltatásoknak való kiszolgáltatottság hozott el.
Sok merész vállalkozó szembesült meglepetten az elsöprő és nem várt sikerrel, amit a végső kétségbeesésében kipréselt ötletei hoztak, melyektől csak szerény túlélést várt, helyette pedig stabil és a jövőben is fenntartható egzisztenciális pillért kapott. Ki gondolta volna, hogy ekkora piaca is lehet a csoportos online testmozgásnak, és van rá fizetőképes kereslet? A bezártság elmúlik, de most sok kisgyerekes anyukának volt alkalma felismerni, hogy mekkora könnyebbség társaságban lenni és edzeni anélkül, hogy meg kelljen szervezni a gyermekfelügyeletet. Sok home office-os is ráébredt, hogy egy egyórás edzés ebédidőben mennyi erőt és egészséget adhat anélkül, hogy az egész napirendet terhelje az edzőterem-látogatásra szánt több óra.
Az online kereskedelem és szolgáltatások kényelmét és biztonságát most tömegek ismerték meg, és ha vissza is fog esni a kereslet a korlátozások feloldásával, idővel a mostani felfokozott forgalmat is eléri majd az eladás, sőt, annál magasabbra is fog törni, mert a most megszerzett szélesebb ügyfélkör által a hír terjedése is gyorsabb lesz, mint korábban.
Ki marad életben?
A paradigmaváltás az idők kezdete óta kívül esik a komfortzónán. A történelem során mindig valamilyen kényszerhelyzet váltotta ki az alapvető korszakváltást, ahogy most is történt. Ahogy a biológiai evolúció során is, a vállalkozói szférában is az tud majd fennmaradni és tovább növekedni, aki nyitott lesz a változásra, és alkalmazkodni tud az új igényekhez, méghozzá minél gyorsabban.
Minden vállalkozónak érdemes átgondolnia, hogy hogyan tudja átszervezni a szolgáltatását, hogyan tud gyökeret ereszteni az online térben, mert ennek még sosem volt ekkora jelentősége, mint a mostani korszakban lesz. Sok éve mondogatják az új kor hírnökei, hogy aki nincs jelen a világhálón, az nem is létezik. Nem volt még annyira igaz ez a mondás soha, mint a járvány idején.
Évtizedek óta működő boltok mentek most tönkre, azok, akik nem vették komolyan az első jeleket, illetve azok, akiknek nem volt energiája és bátorsága 180 fokos fordulatot venni és szembenézni a szükséghelyzettel.
Voltak, akik korábban úgy érezték, nincs szükségük online csatornákra és internetes jelenlétre a vevőik eléréséhez. Olyan indokokkal utasították el a fejlesztés ötleteit, hogy kialakult vevőkörük van, ajánlással dolgoznak, van elég megrendelőjük, vásárlójuk. Most épp közülük kerültek ki azok, akik a járvány kitörésekor papírlapokon ragasztották ki boltjaik bezárt ajtóira, hogy mikorra milyen csomagot, terméket lehet rendelni. Sokan közülük már nem érték meg az újranyitást.
A legkönnyebb a váltás azoknak volt, akik bejáratott üzletmenettel rendelkeztek online is, így a teljes vevőforgalmat át tudták terelni a webes felületeikre, és kevesebb, vagy semmilyen veszteség nélkül vészelték át a teljes lezárás első két hónapját. Utánuk következtek azok, akik az első percben eszmélve kialakították a megfelelő csatornákat, és időben váltottak. A legnagyobb veszteséget pedig azoknak kellett elkönyvelniük, akik a rövid válságban bízva bezártak, és még most sem találtak vissza vevőközönségükhöz, vagy az utóbbi hozzájuk.
Bármelyik csoportba tartozol is, a tanulság mindenképpen az, hogy nem a legerősebb, hanem a legrugalmasabb marad életben. Leginkább pedig az fog túlélni, aki stratégiai analízissel helyén tudja értékelni a társadalmi tendenciákat, és nem a változás beálltakor reagál, hanem proaktív, és előrébb jár, mint maga a változás. A győztesek azok lesznek, akik időt, energiát és befektetést nem sajnálva figyelnek a trendek jeleire, és mindig pár lépéssel előrébb járnak, mint a jövő fogyasztói igényei. Az ilyen vállalkozások egy idő után nem alkalmazkodnak csupán, hanem maguk alakítják a trendeket. Ez az, amit sok elemző „előre menekülésnek” nevez.
Hosszú távú és állandóan hullámzó válságidőszakra kell számítanunk, ami előbb-utóbb minden szektort utolér majd, ha nem is közvetlenül, de a vásárlóerő csökkenésével biztosan.
Ezért nem mindegy, hogy a Te céged ott lesz-e azok közt, akiknél továbbra is vásárolni fognak, vagy eltűnik a sok elfelejtett, a paradigmaváltást tudomásul nem vevő vállalkozás szomorú tengerében.
A járvány elmúlik, de az átalakult fogyasztói szokások velünk maradnak.
Tedd fel magadnak a kérdést, hogy ha még egy lezárás következne, Te hogyan tudnád átvészelni?
Ha megtaláltad a választ, gyorsan fogjál hozzá a megvalósításhoz!